Újabb török légitámadás érte Észak-Irakot

MTI

Török harci repülőgépek kedden ismét bombáztak három falut az észak-iraki kurd autonóm tartományban, a támadásnak azonban nincs áldozata, közölte egy nevének elhallgatásához ragaszkodó pesmerga (kurd harcos) vezető. Helyi idő szerint dél után fél órával történt a támadás Irak legészakibb körzetében, a török, illetve az iráni határ közvetlen közelében. A bombázás csaknem tíz percig tartott, hangzott a biztonsági illetékes tájékoztatása. Más, ugyancsak helyi forrás közlése szerint azért nem volt áldozata a bombáknak, mert a területet korábban már támadták a törökök, így az ott lakók elmenekültek.

Török részről nem erősítették meg azonnal az iraki közlést. A török hadsereg decemberben már több akciót hajtott végre Irakban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állásai ellen. A PKK lázadói 1984 óta harcolnak Ankara ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59