Dzurinda és Migas átvette a szlovák elnöki jogköröket
Rudolf Schuster szlovák államfő életveszélyes állapota miatt a szlovák
kormány hétfői rendkívüli ülésén Mikulás Dzurindára és a szlovák parlament
elnökére, Ivan Migasra, ruházta az elnöki jogkört. A döntés alapja az az osztrák
hivatalos orvosi vélemény volt, mely szerint Schuster egészségügyi állapota
stabil, de továbbra is veszélyes. Az orvosok úgy döntöttek, hogy csökkenthető a mesterséges altatás mértéke . Schuszter június 14. óta van kórházban.
Szlovákiában két nézet alakult ki: az egyik szerint a jogkörök átvételéhez
szükséges orvosi szakvélemény, mások szerint viszont ilyen szituációban az
elnöki jogkörök automatikusan kerülnek át a két legnagyobb közjogi
méltósághoz. A jogkörök a következőképpen oszlanak meg: Migas elnök iktathat be törvényeket, nevezhet ki és menthet fel kormánytagokat és más magas
rangú állami tisztviselőket, professzorokat, rektorokat és tábornokokat.
Dzurinda miniszterelnök hirdethet amnesztiát, nevezhet ki és hívhat vissza
bírákat, ratifikálhat nemzetközi szerződéséket, és ő lett a hadsereg
főparancsnoka is.