Terrorizmussal vádolják a Montenegróban letartóztatottakat
Terrorizmus vádjával bíróság elé állítják azt a két rendőrt és két kanadait, akit a múlt héten tartóztattak le Montenegróban - közölte a Jugoszláv Hadsereg illetékese. A négy férfit - két brit rendőrt, egy kanadai mérnököt és annak unokaöccsét - egy katonai központba szállították Podgoricába. Egy montenegrói hírügynökség szerint a vádlottak minden törvényes eszközt felhasználhatnak védekezésükhöz. A négy férfit szombaton tartóztatták le, amikor a kisebbik jugoszláv tagköztársaságból utaztak vissza Koszovóba, ahol egy nemzetközi segélyszervezet munkatársaiként dolgoznak. Autójukban elektromos vezetékeket, robbantásokról készült felvételeket találtak. A vádakat határozottan visszautasította az ENSZ és az EBESZ is, és követelték a négy férfi szabadon bocsátását. Vojislav Zecevic, a négy férfi képviseletével megbízott montenegrói ügyvéd a televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy találkozott a fogva tartottakkal, és megnyugtatta a hozzátartozókat, hogy jól bánnak velük.