Válságstáb az elsüllyedt tengeralattjáró miatt
Norvégiában összehívták a nukleáris balesetekkel foglalkozó válságbizottságot, hogy megállapítsák, szükséges-e bármilyen lépés norvég részről az orosz atom-tengeralattjáró balesete nyomán. A Norvég Sugárvédelmi Hatóság közlése szerint egyelőre nem látszik olyan ok, amely szükségessé tenne bármilyen norvég lépést, de nagyon komolyan veszik az ügyet, és ezért hívták össze a sugárszakértőkből, katonai szakemberekből és egészségügyi illetékesekből álló testületet a hétfő délutáni válságtanácskozásra. A norvég védelmi minisztérium közölte, hogy orosz részről nem adtak semmiféle hivatalos tájékoztatást a nukleáris tengeralattjáró balesetéről, és segítséget sem kértek a mentéshez. A minisztérium ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Norvégia kész bekapcsolódni a mentésbe, mihelyt az oroszok azt igénylik. Az Interfax orosz hírügynökség késő esti jelentésében arról számolt be, hogy feltehetőleg már vannak halálos áldozatok, de ezt nem erősítették meg független hírforrások. '89-ben már volt hasonló baleset az orosz haditengerészetnél, amely 45 ember halálát okozta.