Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Az NDK Nyugat-Berlin elfoglalására készült

2000.09.14. 23:40
A Der Tagesspiegel című berlini napilap szerint a Német Demokratikus Köztársaság az 1960-as években aprólékos tervet dolgozott ki Nyugat-Berlin elfoglalására. A lap egy történész kutatásaira támaszkodva azt írta csütörtöki számában, hogy a katonai beavatkozásról készült terv szerint a német néphadsereg, az NDK-ban állomásozó szovjet alakulatok, valamint a belbiztonsági minisztérium (Stasi) soraiból mintegy 35 ezer embert dobtak volna át a megosztott város nyugati részébe. A fellelhető és összegyűjtött dokumentumok alapján Otto Wenzel hadtörténész azt állítja, hogy az említett csapatok a berlini falon ütött 59 résen keresztül árasztották volna el Nyugat-Berlint, ahol megszállták volna a politikai döntéshozatal központjait, a pályaudvarokat, a repülőtereket és a legfontosabb üzemeket. A terv előirányozta, hogy a város politikai irányítását a Stasi vegye át - idézett a lap cikkéből az AFP

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?