Száznégy évet kapott az ETA robbantás-szakértője

MTI
A madridi Nemzeti Törvényszék 104 évre ítélte José Maria Arregit, a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet legfőbb robbantás-szakértőjét. Arreginek ezen kívül 900 ezer euró fájdalomdíjat is kell fizetnie. Csütörtöki sajtóbeszámolók szerint az 55 éves Arregit abban találták bűnösnek, hogy 1990-ben négy csomagbombát küldött szét, és ezek közül az egyik súlyosan megsebesítette Fernando de Mateót, a legfelsőbb bíróság akkori elnökét. Arregi, akit Fittipaldi becenéven is emlegetnek, könyvbe rejtette a robbanószerkezetet. Egy másik csomagbomba anyagi károkat okozott, a többit még időben hatástalanították. Ezeket egy főállamügyésznek, egy katonatisztnek, valamint egy vállalkozónak szánták. Arregi Franciaországban már ült tíz évet börtönben. Ott 1992-ben az akkori ETA-vezetéssel együtt fogták el, és terrorista egyesülésben való tagságért ítélték el. Később kiadták Spanyolországnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04