Uniós tisztségviselők szerint Rómának színt kell vallania

BBC
Magasrangú uniós tisztviselők kijelentették, hogy eljött az igazság pillanata Olaszország számára. Mario Monti, az Európai Unió versenybiztosa arra szólította fel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy tisztázza kormánya politikáját az Európai Unióban külügyminisztere szombati lemondása után. Monti, aki maga is olasz, hangsúlyozta, Ruggéro volt külügyminiszter lemondását mind Európa, mind Olaszország számára komoly veszteségnek nevezte. Spanyolország miniszterelnöke, Jose Maria Aznar, aki jelenleg az unió soros elnöke, kedden Madridban így nyilatkozott: "Gyakran hallok kommentárokat és véleményeket az olasz politikáról, amelyeket nem osztok." Aznar hozzátette, hogy biztos benne: Olaszország Ruggéro távozása ellenére továbbra is támogatja az uniós integrációt és a közös fizetőeszköz használatát.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32