Jogsértéssel vádolják az izraeli hadsereget

MTI
A B,Celem nevű izraeli emberi jogi tájékoztatási központ, amely az izraeli megszállás alatt álló palesztin területeken működik, azzal vádolta meg országa hadseregét, hogy megölt 15 palesztint, és nyilvánvalóan nem volt tekintettel polgári személyek életére. A hadsereg pénteken azt mondta, hogy csak azután nyilatkozik az ügyben, ha már kivizsgálta a vádakat, amelyeket a B,Celem ezen a héten hozott nyilvánosságra. Az emberi jogi központ szemtanúkra hivatkozó beszámolója szerint a katonák négy palesztin rendőrt és 11 polgári személyt öltek meg Betlehem október 19. és 28. közötti megszállása idején. Mint közölték, a 15 megölt palesztin közül kilencen fegyvertelenek voltak, és többükkel a harci övezeten kívül végeztek. Egy 16 éves fiatalt a betlehemi városközpontban lévő Jászol téren lőttek agyon. A B,Celem szerint a hadsereg az alapvető emberi jogokat sértette meg azzal, hogy nem tett különbséget az harci cselekményekben részt vevők és a kívülállók között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19