Újabb délszláv háborús per kezdődik Hágában

MTI
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására felállított hágai Nemzetközi Törvényszéken újabb per kezdődik az 1995 nyarán Srebrenicában meggyilkolt mintegy 8000 muzulmán halálával összefüggésben.

A német Wolfgang Schomburg elnökletével működő büntetőtanács kedden úgy határozott, hogy egy eljárásba vonják össze a srebrenicai bűncselekményekkel gyanúsított három boszniai szerbbel szembeni vádakat.

Dragan Oberenovic, Dragan Jokic és Vidoje Blagojevic perének lehetőség szerint már áprilisban el kellene kezdődnie - mondta a bíró.

A vádak szerint mindhárom férfi csapatparancsnokként vett részt annak idején az ENSZ által védett övezetnek nyilvánított Srebrenica város szerb csapatok általi elfoglalásában, és egységeik részt vettek a polgári lakosság lemészárlásában. A vádlottaknak emberiesség elleni és háborús bűncselekményeket, illetve népirtásban való segédkezést rónak fel. Jokic 2001 augusztusában önként adta fel magát a törvényszéknek, Blagojevicet augusztusban az SFOR békeerők csapatai vették őrizetbe, Obrenovic már tavaly április óta letartóztatásban van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04