Az új kormányfő az elnök pártjának tagja. A Demokratikus Haladó Párt politikájának legmarkánsabb eleme a Kínához fűződő viszony megítélése. Míg a Kuomintang-kormányok egész Kína kormányainak tekintették magukat, és azt tartották, hogy Tajvant és Kínát újra egyesíteni kell a pekingi kommunista rendszer bukása után, a Demokratikus Haladó Párt azzal a követeléssel bukkant fel a nyolcvanas évek második felében, és tett szert gyorsan népszerűségre a tajvani közéletben, hogy a sziget kiáltsa ki függetlenségét, szakadjon el teljesen Kínától.
Új kormányfő Tajvanon
Csen Suj-pien tajvani elnök új miniszterelnököt nevezett ki hétfőn az 53 éves Jü Sji-kun, az elnöki hivatal eddigi főtitkára személyében, miután az előző kormányfő, Csang Csun-hsziung kormányával együtt benyújtotta lemondását közvetlenül az új összetételű parlament első ülése előtt. Az elnök pártja, a Demokratikus Haladó Párt többséget szerzett a decemberben megrendezett parlamenti választásokon. A kínai nacionalista Kuomintang 50 év után most először került kisebbségbe a törvényhozó testületben. Az új kormány megalakítása részben ezzel a fejleménnyel magyarázható, részint pedig azzal, hogy Csang népszerűsége a mélypontra zuhant a sziget gazdaságának eddigi legsúlyosabb recessziója és a Tajvanon eddig példátlan mértékű munkanélküliség miatt.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04