Újvidéki megemlékezés a vérengzés 60-ik évfordulóján

MTI
Újvidéken szerdán a Duna partján tartott istentisztelettel és koszorúzással emlékeztek meg a hatvan évvel ezelőtti vérengzés áldozatairól. Az 1942 januári "hideg napok" idején mintegy 1250 szerbet, zsidót és romát gyilkoltak meg a horthysta katonák. Nenad Canak tartományi parlamenti elnök és a szerb ortodox egyház nézeteltérése miatt fél óra eltéréssel ugyanazon a helyen, a Duna parti emlékműnél két megemlékezést is tartottak: az újvidéki városi önkormányzat, illetve a szerb ortodox egyház és a zsidó hitközség szervezésében. Az ortodox egyház kifogásolta, hogy a szertartás programjába önkényesen bevették Canak beszédét. Irinej bácskai ortodox püspök magyarázata szerint az egyháznak nem Canak személye ellen volt kifogása. Eddig mindig az újvidéki polgármester üdvözölte az egybegyűlteket - mondta -, s ezen most sem szeretnének változtatni. A megemlékezések után számos szerbiai város képviselőtestülete, több civil szervezet, a vajdasági parlament és az izraeli nagykövetség képviselői helyeztek el koszorúkat az áldozatok emlékművénél.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32