Meciar kifejtette: a probléma sokkal nagyobb, mint amilyennek látszik. El kell kerülni, hogy a jogszabály körül kialakult vita feszültséget gerjesszen Szlovákia polgárai - a szlovákok és a szlovákiai magyarok között. Meciar szerint a magyar törvény "egyértelműen sérti az államok között hatályos nemzetközi jogot azzal, hogy belép egy másik állam területére, megsértve annak önállóságát". Szavai szerint "a magyar parlament köteles helyrehozni" a történteket. Meciar azt állítja, hogy "a szlovák kormány, a külügyminiszter csődöt mondott a kedvezménytörvény kezelésében", mert még akkor is korainak tartja, hogy tegyen valamit, amikor már érvényesítik Szlovákiában a kedvezménytörvényt.
Meciar bírálja a kedvezménytörvényt
Vladimír Meciar szlovák exkormányfő szerint "a magyar kormány Szlovákia etnikai viszonyainak megváltoztatását célozta meg a kedvezménytörvénnyel, és ez nem csak az alapszerződéssel, hanem az európai kisebbségvédelem normáival is ellenkezik". Meciar az általa vezetett Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS) szócsövének tartott Novy Dennek adott szokatlanul terjedelmes, exkluzív interjút, amelyben nagy teret szentelt a kedvezménytörvényt érintő kérdéseknek is. Úgy látja, hogy a jelenlegi szlovák kormány azonnal köteles lépni a magyar jogszabályban megfogalmazódó szándék ellen.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32