Izraelt bírálta az ENSZ főtitkára

MTI
Kofi Annan, az ENSZ főtitkára kedden Bécsben "közös nemzetközi kezdeményezést" sürgetett a közel-keleti békefolyamat újbóli beindítására és Jasszer Arafat palesztin vezető elszigeteltségének felszámolására. Annan a Thomas Klestil osztrák államfővel folytatott megbeszélése utáni sajtóértekezleten rámutatott: Arafat számára ebben a helyzetben nehéz népét vezetni, s ha a "tehetetlenség határáig gyengítik", az nagy problémákat okoz majd. Az adott helyzetben, a rá nehezedő nagy nyomás alatt nem is tudja teljesíteni, amit a nemzetközi közösség követel tőle - mondta az ENSZ főtitkára. Mind Annan, mind Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter - akivel Kofi Annan szintén találkozott kedden - bírálta Izraelt, amely 7 napos erőszakmentességhez köti a tárgyalásokat, mert ezzel a főtitkár szerint gyakorlatilag a szélsőségesek vétójoghoz jutnak a béketárgyalásokra vonatkozóan. Az ENSZ főtitkára szerint a Közel-Keleten nem szabad kizárólag a biztonsági kérdésekre összpontosítani, össze kell kötni azokat a palesztinok életkörülményeinek javításával, valamint azzal, hogy politikai perspektívát biztosítanak számukra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04