Önként feladta magát Hágában egy boszniai szerb férfi

MTI
Önként feladta magát csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéknek egy boszniai szerb férfi, akit háborús bűncselekmények elkövetésével vádol a bíróság. Jim Landale, a hágai bíróság szóvivője, illetve a boszniai Szerb Köztársaság illetékes hivatala is megerősítette, hogy Dusan Fustar csütörtökön a Banja Luka-i repülőtérről Hágába repült, hogy önként feladja magát a nemzetközi büntetőtörvényszéknek. A 47 éves Fustart azzal vádolják, hogy a boszniai háború kezdetén, 1992-ben, az északnyugat-boszniai Prijedor melletti Keraterm fogolytábor egyik parancsnokaként emberiség elleni bűntetteket és háborús bűncselekményeket követett el. A boszniai háború idején a Keratermben 1500 bosnyákot és horvátot tartottak fogva. A hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében jelenleg már több olyan feltételezett háborús bűnöst tartanak fogva, akik a prijedori fogolytábor őrszemélyzetéhez tartoztak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31