Agyonlőtték a legnagyobb kínai csempészt

BBC
Agyonlőtték Kína elsőszámú drogkereskedőjét a burmai hatóságok egy a kínai rendőrséggel közös akciójuk során - jelentette a BBC. Liu Ming egy tűzharc során vesztette életét a múlt héten. A rendőrség szerint Liu Ming sok tonna heroint csempészett Kínába az elmúlt nyolc évben. A kínai állami média szerint bandája kiválóan fel volt fegyverezve, több géppisztolyt is találtak náluk. A hatóságok egy teherautó rutin ellenőrzése során 673 kg heroinra bukkantak Yunanban. Itt letartóztattak 21 embert, akikből 12 hongkongi. Egy másik bandára is lecsaptak, akik Burmából a hongkongi határ mellett fekvő Guangdong tartományba csempészték a kábítószert. Kína fokozta az együttműködést a szomszédos országokkal a drogkereskedelem elleni harcban tavaly, és a mostani akciót az együttműködés sikereként értékelik. Tavaly mintegy 73000 embert tartóztattak le Kínában kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt. Becslések szerint a duplájára, mintegy tizenhárom tonnára emelkedett a múlt évben Kínában lefoglalt heroin mennyisége. A kínai rendőrség bejelentette, hogy razziákat fog tartani kínai mulatókban és karaoke bárokban. Hivatalosan mintegy 900'000 nyilvántartott drogfogyasztó van Kínában, bár szakértők szerint a valós szám ennek többszöröse is lehet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19