Chirac indul az elnökségért

BBC Magyar Adás
Jaques Chirac francia elnök hivatalosan is bejelentette, hogy indul a tavaszi elnökválasztásokon. A konzervatív párti Chirac kemény harcra számíthat Lionel Jospin jelenlegi szocialista miniszterelnökkel, aki egyelőre csak utalt arra, hogy indul az államfői posztért. Chirac 1995-ben már legyőzte Jospint. A két vezető eddig sok feszültség mellett együtt kormányzott az úgynevezett hatalommegosztási rendszerben. Az új francia törvények szerint ezentúl az elnöki pozíció is öt és nem hét évre szól, tehát a majdani miniszterelnök és köztársasági elnök mandátuma egybe fog esni.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32