Akihito japán császár a nyáron Magyarországra látogat

MTI
Akihito japán császár júliusban hivatalos látogatást tesz Magyarországon Mádl Ferenc köztársasági elnök meghívására. A köztársasági elnöki sajtóiroda keddi közlése szerint a császár - és az őt elkísérő Micsiko császárné - látogatása a magyar-japán kapcsolatok kiemelkedő eseménye lesz, mivel japán császári pár első ízben érkezik Magyarországra. Magyarország és az általa politikai, gazdasági és pénzügyi téren stratégiai partnernek tekintett Japán kétoldalú együttműködése a magyarországi demokratikus átalakulást követően, az 1990-es évektől lendületes fejlődésnek indult.

A legutóbbi magas szintű látogatások sorában Kono Johei japán miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter látogatott Magyarországra 1995-ben; Horn Gyula miniszterelnök 1995-ben, illetve Kovács László külügyminiszter és Gál Zoltán házelnök 1997-ben Tokióba utazott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04