Haider és az iraki látogatás

MTI
Jörg Haider szerdán Irakból hazatérve úgy nyilatkozott, hogy humanitárius segélyt vitt Bagdadba, nevezetesen vérbankhoz szükséges berendezéseket adott ott át. Mint a koalíciós jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke, karintiai tartományi elöljáró klagenfurti sajtóértekezletén elmondta, a szükséges adományokat az Osztrák-Iraki Baráti Társaság tagjaként gyűjtötte össze.
Közben az APA ismertette azt a nyilatkozatot, amelyet az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője adott Washingtonban az osztrák hírügynökségnek, Ebben az illető a többi között kijelentette: az Egyesült Államok meg kívánja vizsgálni, hogy Jörg Haider kétnapos iraki útja nem sérti-e az Irak ellen meghirdetett ENSZ-szankciókat, melyek az áruszállításokra vonatkoznak. Az amerikai külügyminisztérium már kedden leszögezte, hogy Washington aggódik Haider útja miatt, és a szándékolt céllal ellentétes hatásúnak tartja azt, mert az ilyen látogatások Bagdadot eddigi politikájának folytatására bátorítják. Haidert Irakban Szaddám Huszein elnök is fogadta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25