Milosevics a NATO légicsapás jogtalanságát bizonygatja Hágában

MR
2002.02.14. 13:39
Milosevics egykori jugoszláv elnök arról próbálja meggyőzni a hágai törvényszéket, hogy a NATO légicsapásai Jugoszlávia ellen megsértették a nemzetközi jogot. A Nemzetközi Törvényszék emberiség elleni bűnökkel, köztük népirtással vádolja Jugoszlávia egykori államfőjét. A volt jugoszláv elnök szerdai, rövid megnyilatkozása után valójában csütörtökön fejti ki érveit saját maga védelmében. Szlobodan Milosevics beszéde döntően politikai jellegű, azt igyekszik bizonyítani, hogy nemcsak személye ellen alaptalanok a vádak, hanem meg kell védenie az államot is, amit vezetett, annak népét és a politikát, amit tíz esztendőn át folytatott.

Amint a vádakat fölsoroló főügyész és helyettesei, ugyanúgy a volt jugoszláv elnök is videokazettával támasztja alá mondanivalóját. Míg kedden és szerdán a koszovói, a horvát és a szerb nép elviselhetetlen szenvedéseit illusztrálták a vádlók, addig most Szlobodan Milosevics azt mutatja be, milyen atrocitásokat követett el a NATO a délszláv háborúk idején szerbek ellen. A volt jugoszláv elnök tagadja, hogy ki akarta volna űzni az albánokat Koszovóból és azt állítja, hogy Szerbia soha, senki ellen nem kezdett háborút.



  • Tippek
  • Hírek