Újabb FPÖ-miniszter távozott posztjáról

MTI
Távozik tisztségéből Monika Forstinger osztrák közlekedési miniszter, aki az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) képviselte a kormányban - jelentette be a közszolgálati televízió hétfő esti híradójában Susanne Riess-Passer alkancellár, az FPÖ elnöke. Riess-Pssser azt mondta, Forstinger saját elhatározásából a magángazdaságba akart távozni egy későbbi időpontban, de abban maradtak, hogy inkább azonnal lemond. Utóda Mathias Reichhold lesz, akit Riess-Passer lojális harcostársnak mondott s aki tartományi kormányzati szinten szerzett tapasztalatokat. Forstinger sok éles bírálatot aratott az ellenzék és a sajtó részéről, s már egy ideje forgalomban voltak különféle találgatások arról, hogy pártja visszahívja tisztségéből. Forstinger a negyedik FPÖ-miniszter, aki a kormány eltelt két éve alatt távozik tisztségéből: elsőként alig egy hónappal az eskűtétel után Michael Krüger igazságügyi miniszter mondott le túlterheltség miatt. 2000. októberében Elisabeth Sicklt, a szociális ügyek miniszterét távolította el a párt, ugyanazon év novemberében pedig Michael Schmid addigi infrastruktúra-miniszter távozott, s az ő helyére nevezték ki a politika színpadán addig ismeretlen Monika Forstingert.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32