Megkegyelmezett a német államfő egy volt RAF-terroristának

MTI
A német államfő kegyelemben részesítette a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű terrorista szervezet egy volt tagját, Adelheid Schulzot - jelentették be kedden Berlinben. Schulz a 60-as évek végén létrehozott RAF "kemény magjához" tartozott, csakúgy mint Gudrun Ensslin és Christian Klaar. A szélsőbaloldali ideológiát követő, a kapitalista társadalmat terrorral és erőszakkal megváltoztatni próbáló RAF előbb áruházi robbantásokkal, majd gyilkosságokkal hívta fel magára a figyelmet. Schulz a 70-es években részt vett több németországi merényletben, így Siegfried Buback főügyész, Hanns-Martin Schleyer gyáros és Jürgen Ponto bankár meggyilkolásában. A fenti bűncselekmények miatt a 80-as évek közepén háromszori életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Megromlott egészségi állapotára való tekintettel 1998 őszén kiengedték a börtönből, de gyakorlatilag házi őrizetben maradt. A most kapott elnöki kegyelemig összesen 16 évet töltött börtönben az 1955-ös születésű Schulz. A döntés előtt Johannes Rau államfő konzultált jogi és orvosi szakértőkkel.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32