Vladan Batic szerbiai igazságügyi miniszter indokolva a változtatásokat arról beszélt a parlamentben, hogy mindenképpen szükség van egyes vétségekért járó büntetések szigorítására, mert Szerbiában olyan fajta bűnözés dívik - szavai szerint "strukturális bűnözés" -, amely már megrengeti az állam alapjait. A miniszter szerint a büntetőtörvénykönyvben foganatosított változásokkal újfajta bűncselekményeket is meghatároztak, hogy biztonságosabbá tegyék a polgárok ingatlantulajdonát, javítsák a közrendet és a nagyobb oltalmat nyújtsanak polgároknak az állami szervek túlkapásaival szemben.
Eltörölték a halálbüntetést Szerbiában
A szerbiai parlament kedden eltörölte a halálbüntetést, negyven évi szabadságvesztésre változtatva a kiróható legsúlyosabb büntetést.
A jugoszláv parlament már 2001. végén eltörölte a halálbüntetést. Ez volt az egyik feltétele annak, hogy Jugoszláviát felvegyék az Európa Tanácsba.
A szerbiai köztársasági törvényhozásban erre csak kedd este került sor. A halálbüntetés eltörlése mellett szigorították több fajta bűncselekményért kiróható büntetést. Számos vétség mellett súlyosabb ítélet jár ezentúl a nemi erőszakért és a szervezett bűnözésért.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04