A német kancellár korábbi tervével ellentétben nem utazik március 22-én Prágába - jelentette be szerdán Berlinben a kormányszóvivő.
A kormányfői tárgyalások elhalasztását minden bizonnyal a cseh miniszterelnök közelmúltbeli vitatott kijelentései okozták. Milos Zeman előbb egy osztrák hírmagazinban Hitler ötödik hadoszlopának nevezte a II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémeteket. Pár héttel később egy izraeli lapnak nyilatkozva Hitlerhez hasonlította Arafatot, azt tanácsolva Izraelnek, hogy ha a palesztinok nem fogadják el Jeruzsálem béketervét, telepítse ki őket úgy, mint azt Prága tette 1945-ben a német kisebbséggel.
Uwe Karsten Heye kormányszóvivő nem indokolta a még tavaly kitűzött prágai látogatás elhalasztását, és újabb időpontot sem jelölt meg annak bepótlására. Mint állította, a két ország között "már nincsenek légköri zavarok", mivel Joschka Fischer külügyminiszter múlt heti prágai villámlátogatása során sikerült felszámolni a "zavart keltő félreértéseket".
A március 22-23-ra tervezett és most lemondott kormányfői találkozó eredeti célja az lett volna, hogy a két ország vezetői megemlékezzenek az öt évvel ezelőtt aláírt cseh-német megbékélési nyilatkozatról.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon