Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy keresetet nyújt be a luxembourgi Európai Bíróságon az EU miniszteri tanácsa ellen, amiért a közelmúltban felülbírálta egyik rendelkezését.
Az unió történetében eddig csak egyszer, 1994-ben fordult elő, hogy a végrehajtói szerepkört is betöltő bizottság perelte a tanácsot, vagyis rajta keresztül gyakorlatilag a 15 tagállamot.
A két intézmény közötti vita az állami támogatásokkal kapcsolatos. A bizottság két alkalommal is, 1999 novemberében, majd 2000 októberében jogtalannak minősítette a portugál sertéstenyésztőknek nyújtott állami támogatásokat. Döntései nyomán a gazdáknak ezeket vissza kellett volna fizetniük, a miniszterek tanácsa azonban idén januárban egyhangúlag úgy határozott, hogy a portugál hatóságok eltekinthetnek ettől.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon