A belga munkavállalók harmada feketemunkás
A belga munkahelyeken hatósági ellenőrzései feltárták, hogy tavaly minden harmadik munkást munkavállalási engedély nélkül, feketén foglalkoztattak. A munkaügyi minisztérium és a szociális ügyek minisztériuma tavaly határozta el a szociális felügyelet ellenőrzéseinek szigorítását, hogy hatékonyabban küzdhessenek az elharapózó feketemunka ellen. Május és december között az ellenőrök 1013 vállalkozásnál végeztek helyszíni ellenőrzést. A vizsgált eredménye szerint tavaly 33 százalékos volt a feketemunka aránya a belga foglalkoztatottak közt.
Ágazati bontásban azt találták, hogy a fekete munka aránya a legmagasabb az építőiparban - 44,2 százalék -, második helyen állt a vendéglátóipar, főleg a nemzeti jellegű vendéglők dolgozói 11,1 százalékkal, majd a mezőgazdaság 9,9 százalékkal. A két minisztérium bejelentette, hogy az ilyen munkahelyi ellenőrzéseket szaporítani fogják és bevonják a belügyi és az igazságügyi szerveket is, főleg az emberkereskedelem visszaszorításának céljával.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31