Izraeli kémhálózat az USA-ban?
A szeptember 11-i amerikai terrortámadások előtt három hónappal az amerikai hatóságok egy több mint százfős izraeli kémhálózatot göngyölítettek fel, amelyről utólag feltételezik, hogy az al-Kaida készülő akciójáról próbált információkat gyűjteni, de ezeket nem osztotta meg az amerikai szövetségi hatóságokkal.
A Le Monde keddi száma szerint az izraeli hírszerezés eddigi legnagyobb egyesült államokbeli titkos vállalkozásában részt vevő 120 ügynököt 2001 júniusában lefülelték, többségüket kiutasították, de néhány gyanúsított továbbra is letartóztatásban van. A hálózat tagjainak - 22-30 éves fiatal férfiak és nők - , akik képzőművészeti főiskolásoknak adták ki magukat, kitüntetett célpontjuk volt a drogellenes küzdelmet irányító hivatal, a DEA. Ez közvetlen hozzáféréssel rendelkezik az igazságügy-minisztérium, a Pentagon és a pénzügyminisztérium adattáraihoz. Nem zárható ki, hogy az afganisztáni kábítószer-kereskedelem és az al-Kaida közti kapcsolódási pontokat akarták szemügyre venni.
Bizonyított tények egyelőre nincsenek, amerikai részről nem szívesen nyilatkoznak az ügyről. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azzal hárította el a Le Monde érdeklődését, hogy "a vizsgálat jelenlegi szakaszában semmiféle kommentárt" nem hajlandó az ügyhöz fűzni.
A francia lapnak egy izraeli hírszerzési szakértő azt mondta, hogy "a történet nem több nevetséges bohózatnál, amit nem lehet komolyan venni". Az izraeli miniszterelnök hivatala elmulasztott reagálni a francia lap kérdéseire.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
10 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19