A párt aggodalmai szerint a magyar törekvés akkor sem veszélytelen a szlovákokra nézve, ha mögötte mégsem a határmódosítás szándéka rejtőzne, hiszen a dekrétumok hatálytalanítása kárpótlással, elsősorban ingatlanok visszaszolgáltatásával járna, ami közvetve Szlovákia "1938-as magyar megszállását" kísérő állapotok visszaállítását vonná maga után.
Aláírásgyűjtés a Benes-dekrétumok hatályban tartásáért
A szlovákiai magyarok és németek második világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumok hatályának megtartása érdekében kezd "nemzeti aláírásgyűjtési akciót" a pozsonyi parlament ellenzéki ereje, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Szlovák vélemények szerint a dekrétumok ugyan ma már nem hatályosak, a magyarellenességéről ismert SNS mégis hatályban tartásukért akciózik. Jozef Súlovsky, az SNS alelnöke elmondta, hogy az aláírásgyűjtés célja nem csak a dekrétumok hatályának megtartása, azzal a magyar irredentizmus terjeszkedésének is útját akarják állni.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
2 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04