Nem jön Budapestre a SZER

MTI
Demszky Gábor budapesti főpolgármester ellátogatott a Szabad Európa Rádió (SZER) prágai székházába, s felajánlotta a rádiónak, hogy költözzön Budapestre; a SZER szóvivője azonban elhárította az ajánlatot. Az Amerikai Egyesült Államok által fenntartott SZER jelenleg Prága központjában, az egykori (csehszlovák) szövetségi parlament épületében működik. (1995-ben költözött Münchenből a cseh fővárosba.)

A tavaly szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokban elkövetett súlyos terrortámadások után a hatóságok nem tartják kizártnak annak a veszélyét, hogy a SZER központja is támadás célpontjává válhat. A rádió épületét ezért most ejtőernyősök és páncélozott harcjárművek őrzik. A cseh kormány szeretné eltávolítani a rádióközpontot a város szívéből, és megfelelő épületet keres a város külső kerületeiben. Idén januárban a SZER közölte, hogy hajlandó elhagyni az óvárost, amennyiben az új épület bizonyos feltételeknek megfelel.

Demszky Gábor a CTK hírügynökség jelentése szerint felajánlotta, hogy Budapesten megfelelő helyet biztosít a rádióközpont számára, Sonia Winterova szóvivő azonban kijelentette, hogy a SZER egyelőre Prágában szeretne maradni - írta a cseh hírügynökség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04