Szlovák tiltakozás a március 15-i fogadás miatt

MTI
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kassai területi tanácsa tiltakozik amiatt, hogy március 15. alkalmából, kedden este Kassán, Varga György, a Magyar Köztársaság főkonzulja ünnepi fogadást adott. Az SNS ugyanis a Benes-dekrétumokkal hozza összefüggésbe a mindenkori diplomáciai szokásrendnek megfelelő rendezvényt. A szlovák párt a Korzár című kassai laphoz - a lap által pedig Varga György konzulhoz észrevételezésre - eljuttatott tiltakozásában a szlovák nemzet és a kormány megcsúfolásának nevezi a magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett fogadást. Az SNS szerint az jelzi a magyar kormány szándékát: azt, hogy folytatni kívánja "visszaélő és elnyomó" politikáját. Varga György főkonzul a Korzár című laphoz eljutott rövid válaszában közölte: a magyar nemzeti tavasz ünnepének sem a Benes-dekrétumokhoz, sem a Szlovák Köztársaság (1992-ben kikiáltott - a tud. megj.) önállóságához nincs köze. Március 15. a magyar nemzet hagyományos állami ünnepe, amelyről Kassán tavaly is hasonló módon emlékeztek meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19