A Terror Háza múzeum Alekszandr Jakovlev levelének közzétételével reagált szerdán az intézményt ért orosz kormányzati bírálatra. A múzeum igazgatósága közleményben utal arra, hogy Alekszandr Jakovlev a peresztrojka és a glasznoszty fő ideológusa, Mihail Gorbacsov első számú tanácsadója volt, jelenleg a moszkvai székhelyű Nemzetközi Demokrácia Alapítvány elnöke és az 1917-1990 közötti korszak áldozatainak rehabilitálásával foglalkozó orosz állami bizottság vezetője. Alekszandr Jakovlev a levélben köszönetet mondott Schmidt Mária főigazgatónak a megnyitó ünnepségre szóló meghívásért. Mint írta, "a Terror Háza állandóan figyelmeztető emléke a szabadságért fizetett súlyos árnak, emléke a magyarok áldozatának a szabadság oltárán, a hamis ígéretek nevében elkövetett atrocitásoknak, és a sötét diktatórikus gyakorlatnak".
Az orosz külügyminisztérium kedden sajtóközleményben fejezte ki nyugtalanságát a dobozi szovjet emlékmű meggyalázása és a budapesti Terror Házában megnyílt kiállítás kapcsán. A moszkvai közlemény szerint a hasonló jelenségek "károkat okoznak az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló és építő jellegű orosz-magyar kapcsolatok fejlődésének".
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon