Letartóztatták a szerb miniszterelnök-helyettest

MTI
2002.03.15. 15:34
A jugoszláv katonai rendőrség letartóztatta Momcilo Perisics szerb miniszterelnök-helyettest, volt vezérkari főnököt - közölte pénteken a politikus kabinetfőnöke. Nebojsa Mandics a hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy Perisicset péntekre virradó éjszaka, Belgrádban vette őrizetbe a katonai rendőrség. A kabinetfőnök egyéb részleteket nem ismer, ő maga is a hadseregtől vár tájékoztatást. A jugoszláv hadsereg tájékoztatási szolgálata a hírügynökség telefonos megkeresésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta Perisics letartóztatásának hírét. Előzőleg a kormányzó DOS pártszövetség egyik - neve elhallgatását kérő - magas rangú tisztségviselője az AFP-nek már beszámolt Perisics őrizetbe vételéről, de nem ismerte az intézkedés okát. Perisics a DOS egyik tagpártjának, a Demokratikus Szerbiáért Mozgalomnak (PDS) az elnöke. A milosevicsi időszakban, egészen 1998 őszén bekövetkezett felmentéséig a jugoszláv hadsereg vezérkari főnöke volt. A milosevicsi kormányzat 2000 végi bukása után, tavaly januárban szerb miniszterelnök-helyettessé nevezték ki.


  • Tippek
  • Babaváró hitel