Tízezer embert vettek őrizetbe Indiában

Inforádió
Közel tízezer embert vett őrizetbe pénteken a rendőrség az indiai Maharastra államban, hogy elejét vegye egy vitatott templomépítés miatt a muzulmán és a hindu közösség között fenyegető zavargásoknak. A feszültség azért éleződött ki, mert a hinduk az észak-indiai szent városban, Ajodhjában szentélyt kívánnak emelni egy lerombolt középkori mecset helyére. Az indiai legfelsőbb bíróság szerdán megtiltott minden vallási tevékenységet a helyszínen, de a hindu vallási szélsőségesek vezetői ezt nem kívánták betartani. A hatóságok a zavargások megelőzésére folyamodtak a tömeges letartóztatásokhoz, és megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Az India pénzügyi fővárosának számító Bombay utcáira 40 ezer rendőrt vezényeltek ki, a szokásos létszám kétszeresét, és a korábban számos felekezeti villongás színteréül szolgáló városban sok üzlet bezárt. Ajodhjába 14 ezer rendfenntartót küldtek és a városkát gyakorlatilag elvágták a külvilágtól: a helyközi autóbusz- és vasúti forgalom szünetel, sokhelyütt útlezárást létesítettek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04