Osztrák kárpótlást kapott öt magyar kényszermunkás

MTI
Ezerháromszáz, a második világháború idején Ausztria területén rabszolga- és kényszermunkát végzett magyar állampolgár részesül mostantól az Osztrák Megbékélési Alap juttatásaiból; a gesztus értékű összeget elsőként öt magyar áldozat vette át az osztrák nagykövettől hétfőn Budapesten.

Az Osztrák Megbékélési Alap kuratóriumában a magyar kormányt képviselő Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter hangsúlyozta: a pénz rendelkezésre áll, nehézséget jelent azonban, hogy valóban minden érintettet megtaláljanak, hiszen nem készültek listák, feljegyzések az elhurcoltak személyéről. Ezért arra kérnek mindenkit, ha tudnak olyanokról, akiknek a juttatás járhat, lépjenek kapcsolatba magyar partnerszervezetükkel, a Magyar Zsidó Örökség Alapítvánnyal, vagy közvetlenül az osztrák alappal.

A rendelkezésre álló összegről szólva elmondta: az összesen 6 milliárd schillinges alapot részben az Osztrák Köztársaság, illetve a szövetségi tartományok költségvetéséből, valamint az osztrák ipar önkéntes befizetéseiből töltötték fel. Tájékoztatása szerint a mezőgazdasági munkára elhurcoltak 20 ezer, az ipari munkát végzők 35 ezer, a rabszolgamunkára beosztottak pedig 107 ezer schillingnek megfelelő összegnyi juttatásban részesülnek, amelyet az egykori kényszermunkások örökösei is megkaphatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04