Nemzetközi szankciók Zimbabwe ellen

MTI
Az Egyesült Királyságot és volt gyarmatait tömörítő Brit Nemzetközösség azonnali hatállyal egy évre felfüggesztette Zimbabwe tagságát az 54 tagállamot tömörítő szervezetben. A testület annak a jelentésnek az alapján hozta meg döntését, amelyet a Nemzetközösségnek a múlt vasárnapi zimbabwei elnökválasztáson részt vevő megfigyelő csoportja készített. A megfigyelők arra a következtésre jutottak, hogy a Robert Mugabe eddigi államfő győzelmét hozó választásokat erőszak kísérte, a választások nem voltak szabadok, a megfélemlítés, a félelem légkörében zajlottak. Az afrikai ország ellen Svájc is szankciókat léptetett életbe. A Bernben hozott megszorító intézkedések értelmében korlátozzák a zimbabwei kormánytisztviselők utazási lehetőségeit, és befagyasztják anyagi javaikat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04