Szabadon ünnepelhetik az újévet Afganisztánban

Az afgán újév megünneplésére Mazari-Sharif városába utazott Hamid Karzai, az átmeneti afgán kromány vezetője. Decemberi beiktatása óta Karzai először jár a városban. A látogatást különleges biztonsági intézkedések kísérik. Több mint négy hónap telt el azóta, hogy az Északi Szövetség katonái kiűzték a városból a tálibokat. A BBC Mazari-Sharifban tartózkodó tudósítója szerint a városban nagy izgalom előzi meg az ünnepet.

Március 21-e a perzsa nyelvcsaládhoz, illetve kultúrkörhöz tartozó népek számára nemcsak a tavasz, hanem az új esztendő kezdetét is jelzi. A hagyomány szerint a nevruz ünnep csaknem háromezer éves, az ókori Perzsiából származik, és Zarathustra vallásához kötődik. Ilyenkor arra emlékeznek, hogy Kave, a kovács győzelmet aratott a zsarnok Zohak fölött és ez a jó, a fény győzelme volt a gonosz, a sötétség felett. A nevruz hagyományos ünneplését a tálibok betiltották - emlékeztet az MTI.

A bejelentés egybeesik azzal, hogy az Egyesült Államokban véget ér a tavaly novemberben indított, ötezer külföldi állampolgár megkérdezését célzó kihallgatássorozat. Az amerikai hatóságok valójában e személyeknek csak mintegy felével tudtak kapcsolatba lépni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31