Nem lesz nemzeti temetése a meggyilkolt olasz kormánytanácsadónak
Bolognában péntek délelőtt tartották meg a Szent Márton-templomban a kedden meggyilkolt Marco Biagi miniszteri tanácsos gyászszertartását.
A család elutasította az olasz kormánynak azt a javaslatát, hogy nemzeti temetést rendezzenek Biaginak, ezért csak a gyászszertartáson vettek részt a legmagasabb közjogi méltóságok. Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök, Marcello Pera, a szenátus és Pier Ferdinando Casini, a képviselőház elnöke, valamint több miniszter itt rótta le kegyeletét. A gyászmisét Giacomo Biffi bíboros, Bologna érseke mutatta be.
Az 51 éves Marco Biagit bolognai otthona előtt lőtték le. A gyilkosságot a szélsőbaloldali Vörös Brigádok - Harcoló Kommunista Párt (BR-PCC) vállalta magára. A közgazdasági végzettségű szakember, aki Roberto Maroni szociális miniszter közeli tanácsadója volt, az olasz dolgozók jogállásának reformján dolgozott. Biagit a certosai temetőben helyezik örök nyugalomra.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04