Rómában százezrek tüntettek a terror ellen

Népszava
Este százezrek vettek részt a szakszervezetek által szervezett római tömegfelvonuláson, melyen a terrorizmus ellen tüntettek. A fáklyás menetben a szervezők szerint legalább 300 ezren voltak jelen. A felvonulást követő nagygyűlésen a Piazza Navonán a három szakszervezeti szövetség, a CGIL, a CISL és az UIL tiltakoztak a terrorizmus minden formája ellen. (E három érdekvédelmi szervezet hirdetett áltlános sztrájkot április 16-ra). Fáklyás menetet tartottak Bolognában is, ahol a múlt kedden meggyilkolt kormánytanácsadóra, Marco Biagira emlékeztek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04