A vasárnapi összetűzések áldozatai között volt kilenc muzulmán, aki rendőrsortűzben vesztette életét Gudzsarát állam kereskedelmi központjában, Ahmadábádban. Nem derül ki pontosan az AP jelentéséből, miért nyitott tüzet a rendőrség a muzulmánok egybegyűlt tömegére. A hinduk a hét végén ünnepelték vallásuk egyik kiemelkedő alakjának, Rámának (a hagyomány szerint Visnu isten földi megtestesülésének) a születésnapját. Ezen az ünnepségen verődött össze Ahmádábádban egy jelentősebb muzulmán tömeg, de nem ismeretes, hogy mi olyat tett, amiért éles tölténnyel lőtt bele a karhatalom.
Tizenhét halottja van a hindu-muzulmán viszálynak
Tizenhét halálos áldozata volt vasárnap az indiai Gudzsarát államban a helyi hinduk és muzulmánok közötti villongásoknak. 91 ember súlyosan megsérült - jelentette az AP, helyi állami tisztségviselőkre és rendőri bejelentésekre hivatkozva. Az újabb halálesetekkel már 850-re nőtt a február 27-én kirobbant ellenségeskedés halálos áldozatainak száma Gudzsarátban. A régi keletű, hol parázsló, hol lánggal lobogó viszály azért lobbant fel február 27-én, mert muzulmánok felgyújtottak egy vonatot, amelyen zarándoklatról haza igyekvő hinduk utaztak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
7 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19