Az AP, az AFP és az EFE egybehangzó értesülése szerint a döntés hátterében az áll, hogy Izrael megítélése szerint a Biztonsági Tanács pénteken elfogadott, 1405-ös számú határozatában szélesebb körű felhatalmazást adott a tényfeltáró bizottságnak, mint amiben a zsidó állam és a világszervezet előzőleg megegyezett. Izrael azt is kifogásolja, hogy a tényfeltáró csoport élére kinevezett személyek sokkal inkább politikusok, azaz nem elég járatosak katonai szakkérdésekben. Izrael ugyancsak sérelmezi, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár előzetes egyeztetés nélkül nevezte ki a bizottság tagjait.
Izrael titkolózik a palesztin megszállással kapcsolatban
Az izraeli kormány nem engedélyezi az ENSZ tényfeltáró bizottságának, hogy a helyszínen vizsgálja ki a dzseníni palesztin menekülttábor izraeli megszállása alatt történt eseményeket.
Ariel Saron izraeli kormányfő kedd este azután döntött a tényfeltáró bizottság működésére adott izraeli jóváhagyás visszavonásáról, hogy megbeszélést folytatott a védelmi és a külügyi tárca, valamint a hadsereg illetékeseivel.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19