A brit konzervatív párt folyamatosan biztosítékokat keres arra, hogy a brit kormány "nem adja el" Gibraltárt egy "tisztességtelen alkuban". Straw megvédte a kormány tervezetét a kettős fennhatóságról, egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a tárgyalások a konzervatív kormányzat idején kezdődtek. Spanyolország azóta követeli a terület feletti uralmat, hogy az közel háromszáz éve brit kézre került.
Spanyol fennhatóságot követel Gibraltárnak Aznar
Spanyolország soha nem adja fel követelését a Gibraltár fölötti uralomra - jelentette ki Jose Maria Aznar spanyol miniszterelnök, pár nappal a brit fennhatóságú területről Jack Straw brit külügyminiszterrel folytatandó tárgyalásai előtt. A brit kormány közös fennhatóság bevezetését tervezi, Straw bízik abban, hogy rá tudja beszélni a terület lakóit a javaslat elfogadására. Aznar szerint a tervezet "lehető legjobb kilátásokkal" kecsegteti Gibraltár harmincezer lakóját, és ígéretet tett arra, hogy a helyiek jelentős autonómiát élveznek majd. Straw szerint azonban a gibraltáriak saját maguk kívánnak dönteni hovatartozásukról. Ezt megerősíti az is, hogy a helyiek több tömegtüntetésen tiltakoztak a fennhatóság változása ellen.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31