Békés megmozdulások Nagy-Britanniában

MTI
Mintegy tízezren vettek részt szerdán a brit szakszervezetek hagyományos május elsejei felvonulásán London központjában, amelyhez idén először csatlakoztak globalizáció-ellenes csoportok. Szerda kora estig nem igazolódott a hatóságok aggodalma: a tavalyi és az egy évvel korábbi anarchiába, vandál pusztításba torkollott rendezvényekkel szemben a főváros különböző pontjain környezetvédők, állatvédők, háborúellenes, antikapitalista, monarchiaellenes csoportok, nyugdíjasok tartotta tiltakozó gyűlések és a Trafalgar téren megrendezett központi nagygyűlés békében zajlott le. Az idén először a prostituáltak is csatlakoztak a dolgozók jogait követelő felvonulásokhoz.

A főváros különböző pontjairól már reggel elinduló menetek kora délután a Trafalgar téren egyesülve teljesen megbénították ugyan a belváros forgalmát, de egyetlen letartóztatás kivételével a rendőröknek sehol nem kellett fellépniük rendbontás miatt. A hangulat inkább volt karneváli, mint ellenséges, számos helyen a rendőrök együtt meneteltek a felvonulókkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04