Rómában délután megkezdődött a hagyományos - a nagy szakszervezeti szövetségek által támogatott - május elsejei rockkoncert, amelyen nevesebbnél nevesebb előadóművészek léptek fel. A Piazza San Giovannin már a kezdéskor több mint 250 ezer ember gyűlt össze. Milánóban mintegy 30 ezer ember vonult az utcára azzal a jelszóval: "Védelmet, jogot, foglalkoztatottságot: az apák és fiúk ugyanazt a nemzedéket alkotják". Ezzel Berlusconi miniszterelnöknek arra a korábbi kijelentésére utaltak, miszerint aki ellenzi a kormány reformterveit, az saját gyermekeinek a jövőjét teszi tönkre.
Tömegrendezvények az olasz nagyvárosokban
A terrorizmus elítélése, a munkavállalói jogok védelme, az elmaradott dél-olasz országrész felkarolása és a közel-keleti béke ügye volt a központi téma az olasz nagyvárosokban május elseje alkalmából szervezett rendezvényeken. A nagy szakszervezeti szövetségek (CGIL, CISL, UIL) az idén Bolognában rendezték a központi ünnepséget, amelyen mintegy 140 ezer ember vett részt. Azért választották éppen ezt a helyszínt, mert ott gyilkolták meg néhány hónappal ezelőtt a Vörös Brigádok terrorszervezet tagjai Marco Biagi munkajogászt, a munkaügyi kérdések egyik legnevesebb szakértőjét..
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25