Haider februárban már nagy feltűnést keltett - ugyancsak váratlan - iraki látogatásával, amelynek során fogadta őt Szaddám Husszein elnök is. Akkor az Egyesült Államok az FPÖ elnöke, Susanne Riess-Passer alkancellár amerikai látogatása alkalmából kifejezésre juttatta aggodalmát Haider iraki útja miatt. A bécsi kormány igyekezett ugyan egy regionális politikus magánútjaként beállítani a látogatást, ám ezt az Európai Unióban elutasították azzal, hogy Haider személyében nem vidéki kormányzó találkozott az iraki elnökkel, hanem a két koalíciós párt egyikének messze legfontosabb meghatározó személyisége, s egyben a koalíció egyik kezdeményezője, így nincs jelentősége, hogy Haidernek van-e kormányzati tisztsége és egyezteti-e utazásait a kormánnyal vagy a külügyminisztériummal.
Haider újra Irakban járt
Jörg Haider, a koalíciós jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezéralakja a hétvégén újra Irakban járt, ahol Nadzsi Szabri külügyminiszterrel tárgyalt, de a hétfőn kiadott közlemény szerint útjának fő célja az volt, hogy ausztriai kezelésre magával hozzon két rákos iraki gyereket.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32