Korábban már mindkét fél azt jelezte, a megállapodás létrejött, és megkezdődik a templomban rekedtek távozása. Három autóbusz már készen állt, hogy elvigye a templomban 5 hete tartózkodó palesztinokat, de a járművek reggel üresen távoztak. Csak az Izrael által veszélyes terroristának minősített 13 személynek kellett volna mindaddig az épületben maradnia, ameddig befogadásukat nem vállalja valamely ország. A templomban lévő 26 további, "harciasnak" minősített palesztint a tárgyalások jelenlegi állása szerint börtönbe szállítják, és bíróság elé állítják a Gázai övezetben. 80 személy várhatóan háborítatlanul elhagyhatja az egyházi épületegyüttest.
Tovább tart a Születés Templomának ostroma
Csütörtök reggel összeomlottak azok a tárgyalások, amelyek arra irányultak, hogy megoldják a betlehemi Születés Temploma köré vont izraeli ostromgyűrű felszámolásának problémáját.
Az izraeli és a palesztin tárgyaló fél egybehangzó közlése szerint nem alakult ki egyetértés egy új palesztin követelés tárgyában. A palesztinok azt szorgalmazták, hogy európai megfigyelőket küldjenek a templomba. Ezt a követelést a palesztinok állítólag az utolsó pillanatban támasztották. Palesztin közlés szerint viszont Izrael a késlekedés oka, mert nem engedi az európai megfigyelőt a templomba.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19