Jenő
-3 °C
6 °C

Medgyessy délután találkozik Blairrel

MR
2002.05.16. 13:12
Berlin után csütörtökön egy napra London vendége Medgyessy Péter. A kijelölt kormányfőt brit kollégája, Tony Blair hívta meg, és a látogatást kiemelt fontosságúnak ítélik a brit fővárosban.

Medgyessy Péter először Jack Straw külügyminiszterrel ül tárgyalóasztalhoz, majd a londoni magyar nagykövetség ebédjén a brit gazdasági és politikai élet képviselőivel találkozik, akiknek tájékoztatást ad hamarosan megalakuló kormányáról. Ezután a kíséretében lévő Juhász Ferenc a brit védelmi miniszterrel találkozik, míg Medgyessy Pétert és kíséretének többi tagját Peter Mendelson munkáspárti képviselő hívta meg rövid eszmecserére. A volt brit miniszter alig néhány hete járt Magyarországon, és a rendszeres munkakapcsolaton túl több magyar politikushoz személyes jó kapcsolat is fűzi.

Ezt követően Tony Blair délután fogadja Medgyessy Pétert a Downing Street 10. szám alatti brit kormányfői rezidencián. Az egyórásra tervezett megbeszélés után a szocialisták kijelölt miniszterelnöke a brit és a magyar sajtó képviselőit tájékoztatja londoni megbeszéléseiről, mielőtt visszautazik Budapestre. A látogatást Londonban komoly várakozás előzte meg, hiszen jelzésértékű, hogy a brit kormányfő még hivatalba lépése előtt meghívta a kijelölt magyar miniszterelnököt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?