Szabadkán elítélték a Magyar Szó igazgatóját

MTI
A szabadkai bíróság nem jogerősen feltételes pénzbüntetésre ítélte csütörtökön Mihók Rudolfot, az egyetlen vajdasági magyar nyelvű napilap, a Magyar Szó megbízott igazgatóját, mert megalapozottnak találta az a vádat, miszerint Mihók egy tavaly írott cikkében megrágalmazta egy szabadkai vállalat vezetőjét. A vád szerint Mihók tavaly május 13-án - akkor még nem volt megbízott igazgató - írt cikkében rágalmazta meg Miroljub Aleksicet, a szabadkai Pionir csokoládégyár igazgatóját.

Mihók közölte az MTI-vel, hogy az ominózus, "Don Corleone vacsoravendégei" című írásban a felperes sem név, sem tisztség szerint nem volt megemlítve, de Aleksic magára ismert a cikkből. Mihók a cikkben nem is Aleksicet akarta bírálni, hanem a kormány egyes tagjait, akik szabadkai útjuk során látogatást tettek a gyárban, és a privatizáció mintapéldájaként mutattak be az üzemet. Mihók viszont úgy ítéli meg: alapos a gyanú, hogy a tulajdonosok törvénytelenül jutottak a gyárhoz. A sajtó az elmúlt időszakban számtalanszor írt erről, tanúkat szólaltatott meg, ennek ellenére sohasem indult vizsgálat az ügyben. A felperes kétmillió dinár kártérítést követelt, amiatt, hogy az írás kedvezőtlenül befolyásolta vállalata üzleti tevékenységét, és csorbát ejtett tekintélyén.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37