A legnépszerűtlenebb brit politikus
Minden idők legnépszerűtlenebb brit politikusává vált Stephen Byers, Tony Blair munkáspárti kormányának közlekedési minisztere.
Az ICM közvélemény-kutató intézet kedden Londonban közzétett felmérésének adatai szerint a politikus népszerűségi mutatója jelenleg mínusz 49 pontra csökkent, ami jóval alacsonyabb, mint a korábbi negatív népszerűségi csúcsokat tartó Margaret Thatcher konzervatív kormányfő esetében mért legrosszabb megítélés.
Stephen Byers a Labour tavaly júniusi törvényhozási választási győzelme után a kereskedelmi és ipari miniszteri tisztségből került a közlekedési tárca élére. Népszerűségét már tavaly ősszel kikezdte a brit vasúti hálózat működtetéséért felelős, anyagi gondokkal küzdő Railtrack magántársaság csődgondnokság alá helyezéséről hozott vitatott döntése, valamint a tárcája mellett működő politikai tanácsadók és minisztériumának köztisztviselői közötti folyamatos nyílt színi viták, legutóbb pedig a Potters Bar-i vasúti szerencsétlenség.
A közlekedési miniszter teljesítményéről alkotott lesújtó vélemény rányomta a bélyegét a munkáspárti kormány megítélésére is.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31