Hat országba mehetnek a száműzött palesztinok
Hat európai állam vállalta azoknak a palesztinoknak a befogadását, akiket a betlehemi Születés templomának blokádja után száműztek az izraeli hatóságok.
Brüsszelben kedden jelentették be, hogy Spanyolország és Olaszország 3-3, Görögország és Írország 2-2, míg Portugália és Belgium 1-1 palesztint fogad be, és ugyancsak 1 palesztin maradhat Cipruson, ahol a kiutasítottak napok óta a végső döntést várják.
Az EU-országok döntése alapján a palesztinok 12 hónapig kapnak tartózkodási engedélyt befogadó országukban azzal a megkötéssel, hogy nem hagyhatják el azt. A befogadó országok vállalták, hogy szavatolják a palesztinok biztonságát. Egyelőre nem tudni, mi történik az Izrael által száműzöttekkel a 12 hónapos határidő lejárta után. A brüsszeli döntés szerint 11 hónap után a befogadó országok képviselői megvizsgálják keddi megállapodásuk végrehajtásának eredményességét.
Miguel Angel Moratinos, az EU rendkívüli közel-keleti követe nyilatkozatban jelentette be, hogy a palesztinokat "teljesen normális élet várja: dolgozni fognak, és tanulhatnak is a befogadó országokban".
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31