Száztíz éve született Tito

Népszava
Szombaton a horvátországi Kumrovec faluban, Josip Broz Tito szülohelyén néhány ezer ember gyűlt össze, hogy megemlékezzen az egykori Jugoszláv Szocialista Köztársaság elnöke születésének száztizedik évfordulójáról - jelentette a Beta és a B92 Rádió. Az összejövetelt a Josip Broz Tito Társaság, valamint a Horvátországi Antifasiszta Harcosszövetség szervezte.

A rendezvényen a népfelszabadító háború dalai hangzottak el, de maga az ünnepség a hivatalos horvát himnusszal kezdodött a mintegy 5 000 egybegyűlt előtt. Az egykori Jugoszlávia területén Szarajevó az egyetlen nagyobb város, melynek főutcája ma is Tito nevét viseli. A Bosznia-Hercegovina Televízió újságírója szombaton e szavakkal kommentálta az egykor jeles dátumot: "Függetlenül attól, hogy Titót személyét mennyire kérdőjelezi meg a kortárs boszniai történetírás, mégiscsak olyan személyiségként tartjuk számon, aki jelentős mértékben meghatározta az utóbbi ötven évet. Nemzedékek nőttek fel mellette, vezér volt, példakép, olyan ember, aki a jobb életet biztosította. Csak egy mellszobor és egy, a nevét viselő utca maradt utána; emlékül azoknak, akik még mindig szeretik és azoknak, akik szerették, ma már azonban megkérdőjelezik őt".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19