Kitiltották a lengyel parlament üléséről a rendbontó pártelnököt

MTI
Andrzej Leppert, az ellenzéki Önvédelem agrárpárt elnökét pénteken kizárták a szejm üléséről, majd pedig a szejm elnöksége két hónapi időtartamra a felére csökkentette képviselői illetményét. A rendszerváltás óta első ízben került sor ilyen súlyú intézkedésre Lengyelországban egy parlamenti képviselő ellen. Az Önvédelem vezetőjét Donald Tusk, a szejm alelnöke tiltotta el az ülésen való részvételtől, miután viselkedésével lehetetlenné tette annak folytatását. Nem volt hajlandó távozni a szónoki emelvényről, annak ellenére, hogy az alelnök nem adta meg neki a szót. Tusk előzőleg háromszor figyelmeztette a renitens képviselőt, majd kikapcsolta mikrofonját.

Az Önvédelem parlamenti képviselőinek egy csoportja egy varsói pályaudvaron csütörtökön két órára megakadályozta egy német importbúzát szállító szerelvény továbbhaladását, majd több vagonból a földre engedték a gabonát, annak importja ellen tiltakozva. A törvénytelen akciónak végül a rendőrség közbelépése vetett véget, az ügyészség pedig vizsgálatot indított az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32